Szülőknek Baba angol: reggeli köszöntők

Published on október 9th, 2013 | by Varga Balázsné Detti

1

Babaangol sarok: reggeli köszöntők

Mikor? Hogyan?

0-1 éves korig, amíg a pici babák többnyire mimikával vesznek részt a kommunikációban, a szülő sokszor tanácstalan, hol és hogyan is kezdje el – ha egyáltalán elkezdje – a második nyelv megismertetését. Egy biztos, ne féljünk elkezdeni olyan korán, amilyen korán csak lehet. De hogyan? A napi teendők megnevezésével, mint pl. a pelenkázás, öltöztetés, etetés alkalmával bátran beszélgessünk az adott idegen nyelven a babával. Mondjuk el neki, hogy éppen mit csinálunk. Ugyanúgy használjuk a második nyelvet, mintha az anyanyelvünket használnánk. Kiegészítésképpen pedig ritmusos mondókákkal és egyszerűbb gyerekdalokkal is színesíthetjük a napot. Ha éneklés és verselés közben megsimogatjuk a fejüket, vagy épp megcirógatjuk a talpukat, nemcsak jókedvre derítjük őket, de észrevétlenül meg tanulják társítani az adott szót a szavak jelentésével.

Baba angol: reggeli köszöntők

Ezzel az egyszerű reggeli köszöntő verssel biztosan sikerül megkacagtatnunk a babákat.

A little man came over the hill (Simogassuk meg a baba fejét fentről lefelé a homloka irányába)
Chapped at the door (kopogtassuk meg a homlokát)
And peeped in. (érintsük meg a szemeit)

Lifted the latch (emeljük fel az orrát)
Wiped his feet (huzzuk el a mutató ujjunkat az orra alatt)
And walked in. (tegyünk úgy, mintha besétálnánk a szájába az ujjunkkal)

Took a chair
Sat down there (érintsük meg két oldalon a pofiját)
And said: How do you do this morning? (csikizzük meg az ajka alatt)

Variáció 1:

Ha pedig énekelni támad kedvünk, kezdhetjük ezzel az egészen egyszerű énekkel a napot, amit a „Happy birthday” dallamra kell énekelni.

Good morning to you
Good morning to you
Good morning little … (baba neve)
Good morning to you.

Az ének vicces verziója, amit egy angol kislány tanított nekem: :)

Good morning to you
You were born in the zoo.
You’ve got a face like a monkey
And you will look like one too.

Variáció 2:

Good morning, good morning!
Open your eyes.
The sun is shining
Up in the sky.

Good morning, good morning!
Open your eyes.
The sun is shining
It’s time to wake up.

A dallamot meghallgathatod az alábbi videóban:

[A dalt Gergely Esztertől tanultam (GyerekkelOtthon.hu).]

Fotó: Zoe

Tags:


About the Author

Varga Balázsné Gyulai Detty vagyok. Legfőbb prioritásaim közé tartozik a hit, a család, és tanári hivatásom. A külföldi barátainkkal való örömteli találkozások kisgyerekkorom óta meghatározták a nyelvhez való vonzódásomat. Iskolai keretek között kisebb, magán úton viszont annál nagyobb sikereket értem el a nyelvelsajátításban. Inkább akaraterőm, lelkesedésem és kíváncsiságom - mintsem tanáraim ösztönzése - vezetett el nyelvtanári pályára. Be akartam bizonyítani, hogy MÁSKÉPP is lehet nyelvet elsajátítani. Lehet játszva, örömmel és lelkesen fejlődni. Családunk mindennapjait átszövik a nyelvek. Nemcsak magyarul, hanem más nyelveken is társalgunk itthon. A játékos angolozásba örömmel fogadtunk be más – a gyerekeimmel egykorú – kicsiket is, mert meggyőződésem, hogy akkor gazdagodunk, ha megosztjuk, amink van. Örömmel adom át az angoltudást, az ezzel párosuló lelkesedést és várom, hogy egyszer szárba szökken az a mag, amit elvetettem.



One Response to Babaangol sarok: reggeli köszöntők

  1. Fórikáné Csáki Orsolya says:

    Szívet melengető a videó, Detty. Köszönöm szépen, hogy megosztottad!
    Az oviban, a délutáni ébresztgetéshez is hangulatos lesz ez a kedves kis dal…
    Csodálatos, hogy Tőled, mint három gyerekes anyukától kaphatjuk az otthoni nyelvi fejlesztés gyakorlatát. Nagyon örülnék, ha még sok írásodat olvashatnám és gyönyörködhetnék az”illusztrációban”.
    Köszönöm még egyszer.

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Back to Top ↑