0-3 éveseknek A mondóka utáni kivágós-ragasztós játék

Published on október 1st, 2013 | by Osváth Erika

0

Hajni mondókái játékötletekkel

És íme ezzel lehet folytatni a mondókák sorát, amiket Hajni küldött be, nem beszélve a hozzátartozó klassz játékról.

“I touch” mondóka

Téma: testrészek
Készségek: hallás, beszéd
Alapterület: mondókák és dalok, mozgás

Leírás: Mondjuk a szöveget és közben megérintjük az említett testrészeket. A gyermekek fokozatosan kapcsolódnak be a mutogatásba majd a mondásba. Ja, és mikor mondókázzunk? Amikor csak jól esik vagy ha éppen mozgásos játékra van szükségük a gyermekeknek, vagy ha már túl sokat dolgoztak a kezeikkel – rajzoltak, vágtak, ragasztottak – és jó lenne csak úgy egyet mozogni és mondókázni.

Egy dolog lényeges: élvezd és ezt add át a gyermekeknek is. Ritmusosan mond, és egy jó ellenszer az unalom ellen – vagyis, hogy mi ne unjuk meg – az, hogy változatokat építünk bele. Például egyre lassabban mondva, vagy egyre gyorsabban, vagy magas vékony, nyávogós hangon, vagy mély dörmögő hangon. A variáció csakis rajtad múlik … no meg a gyermekeken, akiknek aztán át lehet adni a gyeplőt, hadd találjanak ők is ki egy változatot. Jó móka-mondókázást és játszást!

I touch my chin, my chest, my cheeks,
I touch my head, my hair, my heels,
I touch my knees, my neck my nose,
then I dip down and touch my toes.

Variáció:

Kb 2 ív háztartási csomagolópapír méretű emberalakokat készítünk a gyerekekkel. A padlóra tesszük őket és az alakokon ugrálva-szaladgálva-lépegetve mutatják a gyerekek a lábukkal a mondókában említett testrészeket.

És itt a játék, amit a képen is láthattok. Neve: “Giant puzzle” – és a szerző, még mindig Horváth Hajnalka

Ezt a játkot a szükésges készségek miatt csak 3-10 éves korig ajánljuk.
Téma: testrészek
Készségek: hallás, beszéd, ragasztás-vágás-rajzolás
Alapterület: kreatív tevékenység, matematika: formák
Nyelvezet: What can this be? What is it? Where does this piece go? Stick them together! Here is the glue. Put some glue here. Press on it!
Időtartam: 10-30 perc

Hozzávalók: 2 ív háztartási csomagolópapír, olló, filc, a gyerekeknek ragasztó, zsírkréta, esetleg olló és fonal

Előkészület: kivágunk csomagolópapírból:
– “fej” formát
– “nyak” formát
– “test” formát
– karokat, lábakat
– lábfejeket
– kezeket

A játék menete:

Egy zsákból/ táskából egyesével húzzuk elő a darabokat. A gyerekek megpróbálják kitalálni, melyik testrész van a kezünkben. A padlón összeragasztják az egymáshoz illő darabokat.

Variációk:

– A gyerekek rajzolnak szemet-orrot-szájat a fejre, ragasztanak hajat fonalból, kiszínezik a figurát.
– A saját kezüket-lábukat rajzolják körbe és ragasztják a figurára. A többlet kezecskék-lábacskák lehetnek dekoráció a figura pólóján-nadrágján.
– Kisebb méretben, mindenki saját maga ragasztja össze a figuráját.
– A formákat (kör, négyzet, téglalap) is megemlíthetjük. What shape is it? circle, square, rectangle

Tags: , , , , , , ,


About the Author

Angol tanár és tanárképző tanár vagyok. Ezen belül útkereső immár 20 éve, 1993 óta, és sok-sok kincset találtam minden korosztály tanítása során, beleértve a tanárképző tanfolyamokat is. Célom, hogy mindezeket továbbadjam annak, aki elfogadja. Hiszek a tapasztalaton keresztül szerzett tudásban, a saját felismeréseink erejében, a kételkedés, a nyitottság, az értés és megértés fontosságában. Hiszem, hogy megszámlálhatatlan csoda van mindannyiunkban. Benned is, kedves olvasó. Hogy hol jártam eddig az utamat? Az International House Nyelviskolában Magyarországon és más országokban tanárként, gyermekszekció-vezetőként, tanárképző tanárként CELTA, YL, VYL, 1-1 és sok más képzésen, majd tanulmányi igazgatóként 2010-ig. Közben tananyagokat is fejlesztettem, tanárképző programokat írtam, online angol nyelvi képzés írásában is részt vettem, és kívülről is megfigyelhettem ezeket a folyamatokat. Társszerzője vagyok a "Mixed-ability Teaching" (OUP) módszertani szakkönyvnek. Ha ennél többet szeretnél tudni, látogasd meg útkeresésem egyik állomásaként létrejött blogomat: www.erikaosvath.com



Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Back to Top ↑