Így élünk mi… – Az otthoni angolozásról
A döntés felelősség… a felelősséget pedig vállalni kell. Azt hiszem, nem túlzás azt állítani, hogy gyermekeink nap, mint nap döntéshelyzet elé állítanak bennünket. Nevelésük, tanításuk nem egyszerű feladat… A velük töltött minőségi idő során meg kell találni a megfelelő egyensúlyt abban, hogy egyszerre játszunk és “tanítsuk” – más szóval – orientáljuk is őket.
A mi családunkban nagyon fontos a minőségi idő. Ezért, amíg nem lettek óvodás korúak a lányaink, itthon állandó jelleggel beszéltünk angolul. Ez volt az első döntés, amit már születésük előtt meghoztunk, hogy „az otthon nyelve” nemcsak a magyar lesz, hanem az angol is. Ezért tudatosan, napi szinten törekedtünk az angol nyelvű kommunikációra. Aztán óvodás korukra ez megváltozott, mivel az óvodai élmények mesélése magyarul jött szívből, és lecsökkent a velük tölthető a minőségi idő tartama is. Így egyensúlyba került a magyar és az angol nyelv otthoni használata. Ezért, férjemmel azon gondolkodtunk, hogy mi módon „lophatnánk” jobban vissza az angolt az otthonunkba. Ekkor született meg bennünk a második döntés, hogy az esti meseolvasás nyelve mindig angol lesz esténként. Ehhez, azóta is örömmel tartjuk magunkat. Ezzel persze vállaltuk azt, hogy a magyar mesehősökkel máshol és mástól ismerkednek meg a gyermekeink.
Tudatosan döntöttünk amellett is, hogy minden DVD-t vagy youtube videót angolul vagy más idegen nyelven hallgassanak.
Tudatosan építünk be olyan játékokat is utazások alkalmával, amiket csak angolul játszunk. Ilyen pl. a „guessing game” avagy a magyar barkochba. Ez egy megunhatatlan, örök kedvenc lett.
Állandó használatba kerültek a flashcardok (képes kártyák) is. A két nagy abban versenyzik, hogy ki tudja hamarabb megnevezni a képen található állatokat. Aki hamarabb mondja, az megtarthatja magának a kártyát egy napig. Amikor az egyikőjüknek már túl sok kártyája gyűlt össze, akkor ő “átváltozik” tanító nénivé és kérdezgeti a szavakat a másiktól. Ezt a játékot ők maguk között alakították így ki, saját szabályrendszerrel.
Így aztán, ha mi, szülők, szinten akarjuk tartani az angol társalgási órák számát, picit rafináltnak kell lennünk. Ám egy idő után a gyerekek maguktól is használni fogják a második/harmadik nyelvet az otthoni társalgásban – anélkül, hogy mi erőltetnénk. Magyarországon azért nehéz kétnyelvűen nevelni a gyerekeinket, mert limitált a nyelvi környezet. Nincs természetes angol nyelvű környezet (bolt, iskola, bevásárlás), ahol játszi könnyedséggel venné magára gyermekünk az idegen nyelvet. Így aztán rajtunk szülőkön áll (vagy bukik) a döntés, hogy belevágunk-e egy második nyelv használatába otthon vagy megvárjuk azzal az iskolapadot…
About the Author
Varga Balázsné Detti Varga Balázsné Gyulai Detty vagyok. Legfőbb prioritásaim közé tartozik a hit, a család, és tanári hivatásom. A külföldi barátainkkal való örömteli találkozások kisgyerekkorom óta meghatározták a nyelvhez való vonzódásomat. Iskolai keretek között kisebb, magán úton viszont annál nagyobb sikereket értem el a nyelvelsajátításban. Inkább akaraterőm, lelkesedésem és kíváncsiságom - mintsem tanáraim ösztönzése - vezetett el nyelvtanári pályára. Be akartam bizonyítani, hogy MÁSKÉPP is lehet nyelvet elsajátítani. Lehet játszva, örömmel és lelkesen fejlődni. Családunk mindennapjait átszövik a nyelvek. Nemcsak magyarul, hanem más nyelveken is társalgunk itthon. A játékos angolozásba örömmel fogadtunk be más – a gyerekeimmel egykorú – kicsiket is, mert meggyőződésem, hogy akkor gazdagodunk, ha megosztjuk, amink van. Örömmel adom át az angoltudást, az ezzel párosuló lelkesedést és várom, hogy egyszer szárba szökken az a mag, amit elvetettem.
