Hogy használjátok a két nyelvet a mindennapokban?
Amikor a gyerekekkel egyedül vagyok, illetve közvetlenül beszélek hozzájuk, akkor igyekszem magyarul beszélni, illetve, ha társaságban vagyunk, akkor elmondom nekik röviden magyarul is, amit angolul kommunikáltam. Ha a férjem is itthon van, pl. vacsora alatt, angolul beszélünk. Érdekes azonban, hogy mikor és mi alapján döntik el, hogy melyik nyelven kommunikálnak. Pl. este imádkoztunk vacsi után – mindenki választott valakit, akiért imádkozni akart – és többen közülük automatikusan magyarul imádkoztak. Voltak, akik ugyanazt két nyelven is elimádkozták, talán Apára tekintettel. Minél több angol hatás éri őket pl. egész napi iskola, szomszédokkal való játszás, az angol válik dominánssá. Ez nagyon nehéz nekem, mert akkor szinte az egész játszás maguk közt angolul megy. Ekkor bevetem a trükköt, hogy az kapja a legnagyobb adag vacsit, vagy finomságot, akit a legtöbbet hallok magyarul beszélni, mialatt főzőcskézek. Sokszor mondják, hogy valamit pl. mesét, iskolai sztorit csak inkább angolul tudnak jobban visszaadni. Így, ha van erőm és kapacitásom, akkor azt magyarul is átbeszéljük. Igyekszem minden este többet kevesebbet, ahogy időnk engedi, olvasni. Még ha angol az anyag, akkor is magyarul olvasom nekik, illetve, ha túl hosszú, akkor már angolul olvasom, de magyarul összegzem oldalanként, hogy a szókincs meglegyen. Főleg saját, gyerekkori, fejezetes könyveket és ifjúsági Bibliát olvasunk azonban esténként, hacsaknem van valami könyvtári, ajánlott irodalom. Ez a legszebb és legbensőségesebb része a napunknak. Várják, várom és ilyenkor érzem igazán édesanyának magam. Ezzel sokat fejlődik a szókincsük. Ez közvetlenül lefekvés előtt van. Reggelenként, míg bekapják a reggelijüket, egy kis csendességet tartunk. Bibliaolvasással, kommentárral, rövid imával és néha egy kis ifjúsági/gyermek énekkel, ami kapcsolódik. Nagy részét képzi a magyar nyelv ápolásának és gyakorlásának a hallott és nézett forrás is. Régi mesefilmek, mint például a Kíváncsi Fáncsi, Pom pom, Bob és Bobek stb. nagy élményt jelentenek a gyerekeknek. Hétvégenként próbálunk a nagyszülőkkel Skype-olni, illetve Dédikével telefonon beszélni.

Van olyan gyermek, aki esetleg csak az egyik nyelvet használja, amikor veletek beszél?
Igen, egy kisfiam, Máté az, aki hozzám is és a férjemhez is szinte csak angolul beszél. Őt kevesebb magyar hatás éri. De ennek ellenére ért mindent magyarul is. Neki is igyekszem olvasni és főleg magyarul beszélni hozzá. A magyar látogatók rengeteget erősítenek a magyar szeretetükön és a nyelv használatán. Ezek nemcsak megerősítők, de a szívet is átmelengetik!

Hány gyermeketek van?
Ötösikreink vannak.

Tudnál-e említeni egy-egy mérföldkövet a gyermekeitek életéből, amikor áttörést láttál az írásban, szóban használt nyelvhasználat terén?
2 ½ és 3 éves kor között, amikor elkezdtünk magyar családokkal összeismerkedni és rendszeresen jöttek hozzánk, illetve mi mentünk a gyerekekkel. Ez rengeteget jelentett. A Magyarországon eltöltött idő, főleg a 2 hónap fontos szerepet játszott a magyar nyelv szeretetében és használatában.

Hogy viszonyulnak a gyermekeitek az angolhoz?
Szeretik mindkét nyelvet. Amit angolul élnek át pl. film, játék, iskolai élmények, azt angolul tudják jobban visszaadni. A magyart velem beszélik és szépen váltanak át.

Milyen könyveket olvastok?
Bibliát, fejezetes gyermek könyveket. Pl. Buyufa, Mi a célod? Dugó Dani, Fehérke, régi olvasókönyvek stb.

Fejleszted-e őket tudatosan vagy mivel adott az országban való lét miatt a nyelvtudás, így nincs erre szükség?
Igyekszem amennyit csak lehet olvasni nekik , magyar hangoskönyveket bekapcsolni, amiért élnek-halnak. Ezekből elképesztő szókincsük van a katlantól a bő bugyogóig :-). A magyarul történő olvasás és írás még várat magára. Akkor kezdjük, amikor az angol biztosan beáll. Az angol után a magyar sokkal könnyebb lesz, legalábbis az elején. Az alapokkal, például kettős betűk stb. már előbb is elkezdünk majd játékosan foglalkozni. Mióta 7-8 órát iskolában vannak, nagyon nehéz és sok tudatos elkötelezettséget igényel, hogy olvassunk és ápoljuk a nyelvet.

Csinálnál-e másképp valamit, ha most elölről kezdhetnéd, és most mennétek ki Amerikába? (nyelvtanulás terén, akár magad, akár gyerekeidet tekintve)
Úgy érzem, minden tőlem telhetőt megtettem. Talán egy kicsit lazítanom kellene és nem pánikolni, amikor sokat beszélnek angolul. Ez nagyon nehéz nekem és erőltetést vált ki belőlem, amivel nem akarom elrontani az eddigi nyelvszeretetüket.

Van, hogy a gyerekek kijavítanak titeket, például kiejtésben, nyelvtanban?
Csak néhányszor volt rá példa. Például a furcsa kiejtésű osztálytársak neveit és a “th”-jeimet

Nagyon szépen köszönöm az értékes és őszinte válaszaidat! Úgy gondolom, hogy minden olvasó meríteni fog belőlük. A kitartásod és magyar nyelv iránti szereteted példaértékű. Sok sikert és kitartást kívánok a jövőben is! Mindig szeretettel látunk Titeket Magyarországon! 

Kérlek, mutatkozzatok be röviden!

Lipp Balázs vagyok, a feleségemet pedig Lipp (Ondrejovicova) Darinának hívják. Darina “eredeti szlovák, nem felvidéki”, én magyar vagyok. Darina szülei nem tartották fontosnak, hogy a gyermeküket megtanítsák arra a nyelvre, amelyet gyerekként még jól beszéltek. Ez a kapcsolatunk elején sok problémát jelentett.

A problémákból kifolyólag, ti már tudatosan döntöttetek úgy, hogy mindkét nyelvet megtanítjátok gyermeketeknek?

Igen. Amikor babát terveztünk eldöntöttük, hogy mindkét nyelven megtanítjuk.

Máté fiúnk 4 évvel ezelőtt született.

Volt-e más tudatos döntésetek a nyelvvel kapcsolatban?

Bár a Szlovákiában lakó szülők tudnak magyarul, már a kezdetektől ügyeltünk rá, hogy a gyermekünkkel ők mindig csak szlovákul kommunikáljanak.

Darina pedig 2 éve kezdett Mátéval csak szlovákul beszélni. Akkor döntöttünk úgy, hogy megosztjuk a nyelveket és anyukája csak szlovákul beszél hozzá, mivel nem akartuk összekeverni.

Most milyen szinten álltok a nyelvekkel?

Most már eljutottunk Máté értelmi szintjének addig a fokáig, ha közösségben vannak akkor anya és fia magyarul beszélnek egymással, ha pedig kettesben akkor “a közös titkos nyelven”. Máté nemcsak a szlovákot sajátította el játékosan és könnyen, hanem pont ennek a nyelvtudásnak köszönhetően a többi nyelv sem okoz neki problémát és számára természetes, hogy egy tárgynak több neve is van.

Mióta laktok Magyarországon? 

Darina 2006 óta lakik Magyarországon, előtte Szlovákiában élt, én itt születtem.

Hogy használjátok a nyelveket (magyar/szlovák/ esetleg angol) a mindennapokban? 

Dari csak szlovákul beszél Mátéhoz. Én pedig magyarul és én csempészem be a mindennapokba az angolt is. Angol nyelvre az óvodában is taníttatjuk.

Tudnátok -e említeni egy-egy mérföldkövet a gyermeketek életéből, amikor áttörést láttatok? (írásban/szóban) 

Csak szóban kommunikál :-). Szinte (kb. 3 hónap) ahogy a Dari elkezdett csak szlovákul beszélni hozzá szlovákul válaszolt. Most is sokszor meghatódva nézem, hogy mennyire természeten beszélgetnek egymással szlovák nyelven. Tavaly (Máté 3 és fél éves volt) kiengedtük a szlovák mamához 3 hétre, hogy gyakorolja a nyelvet és csak szlovákul beszélhetett. Mikor érte mentünk egyrészt sokkal folyékonyabban beszélt és nem kereste a szlovák szavakat, másrészt gond nélkül kommunikált az idegenekkel a “második anyanyelvén” (szlovákul).

Hogy viszonyul gyermeketek a magyarhoz/szlovákhoz/angolhoz? Szereti-e/előnyben részesíti-e valamelyiket? Fel sem tűnik neki, hogy kivel milyen nyelven kommunikál?

Én úgy látom a magyar és a szlovák között nem tesz különbséget. De pontosan tudja, kihez hogyan kell szólni. Ha  olyan szó kerül elé, amelyet nem használ, szlovákul nem gondolkodik “behelyettesíti” magyar szóval.  Néha nevetünk, ha hozzám szlovákul szól, de alapvetően nem szokta eltéveszteni. Az angolt – mivel nem használjuk annyit – a szavak szintjén nagyon jól megy, de hosszabb mondatokban még nem képes kifejezni magát. Azonban az érdekes, ha nagyon elmélyülten játszik vagy foglalatoskodik valamivel, akkor angolul énekel.

Fejlesztitek e őt tudatosan vagy nincs erre szükség? 

Csak az angolban van tudatos fejlesztés. A két anyanyelvet játékosan, a mindennapi élettel-játékkal szívja magába.

Van még valami, amit kiegészítésképpen hozzátennétek?

Én csak a jó oldalát látom a nyelvtanulásnak. Sokat hallottunk, hogy a kétnyelvű gyerekek nehezebben kommunikálnak kezdetben, de mi ezt nem tapasztaltuk. Gyorsabban “kapcsol”, önbizalma is ennek megfelelően egészséges.

Van olyan, hogy Máté kijavít titeket?

Hát engem! Ha szlovák nyelven megpróbálok valamit mondani, vagy énekelni neki, mindig nagy kacagás van. Azért próbálkozom.

Köszönöm szépen az értékes beszélgetést és remélem, hogy sok olvasó bátorságot merít az elhangzottakból!

Mikor kerültél kapcsolatba az idegen nyelvekkel?
Kisiskolás koromban kötelező volt az orosz. Lehet, hogy mazochista vagyok, de én élveztem a cirill betűk furcsaságát, a naiv történeteket a kispajtásokkal… /nevet/. Bár beszélni természetesen nem tudtam, és – akár a kortársaim -, én is mindent elfelejtettem mára… De szerettem tanulni. Azt hiszem, a lehetetlenül bonyolult ragozási táblázatokat egyfajta logikai rendszernek tekintettem. Meg voltam győződve róla, hogy a nyelvtudás nem más, mint a szabályok vegytiszta alkalmazása – tehát egyfajta matematika. Fel sem merült bennem, hogy egy idegen nyelv arra is jó lehet, hogy kommunikáljunk vele egy másik emberi lénnyel.
A vicc az, hogy az iskolai nyelvtancentrikusság miatt a nyelveket még ma is sok gyerek holt rendszernek, bemagolandó szavak és szabályok tömkelegének érzékeli. Az élő lüktetés gazdagsága elmarad. Nekem szerencsém volt, mert a szüleim nyitott gondolkodású emberek, így nekik köszönhetően az oroszon kívül már egészen fiatalon angolul és franciául is tanulhattam.

Miért pont az angol és a francia? Mik a leglényegesebb különbségek szerinted a két nyelv között?
Apukám már akkor látta, hogy az angol villámgyorsan meghódítja majd a világot, amikor a dollárboltból (sic!) való Milka csoki és Donald rágó maga volt a beteljesülés, a nyugat mákonya… /nevet/. Szerencsére épp a szomszédunk garázsában nyílt Buda egyik első, fapados nyelviskolája, ott kezdtem el angolul tanulni.
Az angol nyelvvel való találkozás egészen másféle élményt jelentett, mint a Nyikto-nye-átszúszvujet-életérzés. Az első perctől elkezdtem valóban használni. Ha külföldre utaztunk, a család kinevezett tolmácsnak azzal a felkiáltással, hogy remekül tudok angolul – dehogy tudtam! -, és ámulva figyelték, ahogy lealkudok néhány drachmát vagy dínárt a kempingben vagy a boltban. Nem beszélve a görög, cseh, német és szláv fiúkról, akik angolul udvaroltak a strandon! Tudományosan ezt hívjuk tapasztalati tanulásnak… /nevet/. Az angollal tehát sikerélményem volt, a mindennapi helyzetek megoldása redukált szókinccsel is ment, értettem a Beatles-szövegeket, később a Led Zeppelint, a Doorst és a Pink Floydot. A lehető leghasznosabb tudás volt ez kamaszként.
A francia nyelv ezzel szemben szemernyit sem volt hasznos, csak varázslatosan gyönyörű. Anyukám elég jól beszélt franciául, odahaza elbűvölően (és elbűvölten) ragozta a mágikusan csengő igéket nekem és az öcsémnek: “je mange, tu manges, il mange…”, majd felkutatta az ország legidősebb franciatanárnőjét, és mind beiratkoztunk hozzá. Marie-Anne néni kilencven éves volt ekkor. Kivételes egyéniség, a tanítványok egymásnak adták a kilincset. Csak csodálattal tudok visszagondolni rá: valódi úrinő volt szerény panellakásban, aki a francia kultúrát és egy letűnt világ tiszta erkölcsi rendjét közvetítette felénk, felébresztve tudásvágyunkat. Barátságunk 14 éven át tartott: én szakadt farmerben, ő kiskosztümben – végig elkísért és én is végig elkísértem őt.
S hogy mi a különbség az angol és a francia között? Valahol legbelül számomra az angol továbbra is a hasznosság, a mindennapok nyelve maradt, míg a francia a mágikus álmodozásoké, a költészeté, a szerelemé… Talán éppen ezért választottam később a francia szakot a Debreceni Tudományegyetem bölcsészkarán, ahol nyelvészettel és irodalommal foglalkoztam.

Hogyan jött a Smart Cards ötlete? Mi volt a legintenzívebb inspiráció ahhoz, hogy létrejöjjön?
A bölcsész-énem boldogan gubbaszt könyvtárakban, de az én életem a tanítás. Minden tanítvány a legfontosabb tanítvány, az ő sikerük az én sikerem. Tizenhat éves korom óta tanítok, számomra a tanítás életélmény, öröm, felfedezés, és elsősorban: játék. A Smart Cards társasjáték saját fejlesztés, amit az egyetem befejezése után nem sokkal, már aktívan dolgozó nyelvtanárként álmodtam meg, kifejezetten a beszédkészség fejlesztésére.
Mindig is fontosnak tartottam, hogy tanítványaimnak élvezetes és pörgős órákat tartsak. És persze csábított az alkotás izgalma. Talán ez volt a legfőbb inspiráció a játék megalkotásakor. Éjszakákon át írtam a kommunikációs kártyákat és arra jutottam, nagy segítség lenne a kollégák és a diákok számára egy jópofa társasjáték a gyakorta felbukkanó témákkal, kérdésekkel. Ez az álom azóta többszörösen megvalósult. A Smart Cards társasjáték immár harmadszorra jelent meg és népszerűsége töretlenül ível felfelé.

Miben más ez a játék, mint a fejlesztő könyvek?
Vannak dolgok, amiket nem lehet könyvből megtanulni: a sportot például. Vagy azt, hogy mi a szeretet. A sakkozást. A nyelv: kommunikáció. Lényege a beszéd. Hangsúlyozom: nem a helyesírás, és nem a halott szabályok rendszere, hanem a beszéd. Gondolataink kifejezése és a másik ember megértése. Elolvashatom egy könyvből, hogyan kell futni, de sokkal hatékonyabb, ha magam próbálom ki. Így van ez a nyelvekkel is: elolvashatom a leckét a könyvből, de mit sem ér, ha nem tudom előrántani ezt a tudást, ha szükségem van rá. Ezerszer többet tanulunk meg abból, amit mi magunk mondunk ki, mint amit passzívan hallunk. Nem baj, ha ügyetlenül sikerül. Félreértés ne essék, én irodalomrajongó vagyok, nem követelek könyvégetést! De látnunk kell, hogy ha nem keltjük életre, a könyv csak betűtenger marad. A legjobb tankönyvek sem kommunikálnak. A CD mellékletet meghallgathatod, de nem fogja érdekelni, Te mit tudsz.
A Smart Cards társasjáték alapkoncepciója, hogy hangosan, kimondva használjuk a nyelvet. A kártyák feladványait a gyerekek, vagy a játékosok egymásnak olvassák fel, majd spontán válaszolnak. Ezzel válik a tudásuk valóságossá és személyessé: amit a kezedben tartasz (kártya-formában) azt a magadénak érzed, amit ki is mondasz, még inkább a sajátoddá válik. Ez a játék üzenete: Alkosd meg a saját tudásod és használd is azt!

Miben más, mint a többi termék a piacon?
Tudomásom szerint nincs hasonló komplex nyelvoktató társasjáték a piacon, még külföldön sem! (Hacsak nem lopta el egy élelmes üzletember az ötletet, s nem másolta le. Ez gyakran megesik hazánkban a szellemi termékekkel.) Léteznek ugyan angol nyelvű játékok, de ezek csak a szavak szintjén fejlesztenek, például angol-magyar szópárokat kell megkeresni. Ezek is hasznosak, de csak a memorizálásban. A mi játékunk kreatív gondolkodást igényel, és több témát hoz felszínre egyszerre. A játékosoknak különböző témákban kell azonnal reagálniuk, így a Smart Cards valódi nyelvhasználatra inspirál. Több tudásszinten játszható, ezáltal a család több generációja örömét lelheti benne. A mondatok szintjén működik, nem csak szavakat “tanít”, így komplex módon fejleszti az idegen nyelvi kompetenciákat.

Hogy tetszett a gyerekeknek, szülőknek és mit reagált a szakma? Úgy tudom, díjat is kapott a játék.
A játékot, ami a száraz, passzív szöveg- és nyelvtancentrikusság helyett határozottan a beszédközpontúságot képviselte újszerűsége ellenére – vagy épp annak köszönhetően – a szakma, a kollégák lelkesen fogadták. Az iskolák jelentős hányada rendelt belőle szerte az országban. Ez adta a bátorítást ahhoz, hogy a játékot tovább fejlesszük és magasabb nyelvi szinteken is megalkossuk. Ebben a munkában Bakonyi Györgyi és Köteles Dóra voltak társaim. Nyelvtanár kollégáim, barátaim, örömmel mesélték, hogy tanítványaik bátrabban kommunikálnak angolul, a pozitív légkörben kreatív és örömteli közösségi élménytanulás születik. Sok tanár használja a játékot, köztük egyre több külföldi, aminek nagyon örülünk, és annak még inkább, hogy a játékpedagógia is egyre nagyobb teret nyer az oktatási gyakorlatban.
A gyerekek nagyon szeretik, a nyelvóráimon a tanítványaim alig várják, hogy kezdődjön a társasozás! Együtt nevetünk a szabatosan, vagy kevésbé szabatosan, bájosan pragmatikusan megfogalmazott válaszokon, együtt tanulunk. Az a pozitív tapasztalatom, hogy egyre több családban válik természetessé, hogy a szülő a gyerekkel együtt spontán módon “merül el” egy idegen nyelvben – jellemzően az angolban, ami azért remek, mert így, akár visszautalva a saját tolmácsi, illetve alkuszi sikereimre, a gyerekek is bátrabban kommunikálnak angolul.
Azt tapasztalom, hogy a gyerekek lelkesedése a szülőkre is átragad. A játékhoz nem szükséges magas szintű nyelvtudás a szülő részéről, hiszen gyakran előfordul az is, hogy a gyermek többet tud angolul, és ő “tanítja”, vezeti apát vagy anyát. Ez természetes, hiszen a gyerekek a médián és az interneten keresztül számos forrásból kapnak idegennyelvi inputot. Ez új perspektívát ad a játéknak, és visszakanyarodva az orosz nyelvtanuláshoz, így talán a némi külső ráhatás miatt kora ifjúkorban az orosz nyelvvel mélyebben megismerkedő generációnk is inspirációt kap ahhoz, hogy gyermekein keresztül megbarátkozzon az angol nyelvvel… (nevet) Tudományosan ezt hívják multigenerációs tanulási élménynek.
Komolyabbra fordítva a szót, valóban így van, az elmúlt évben a “Játssz és beszélj!” nyelvi programunk az Európai Nyelvi Díj pályázat legjobbjai között szerepelt, a szakértők véleménye szerint a “játék koncepciója minden tekintetben összhangban áll a korszerű nyelvoktatás alapelveivel, a tapasztalatok és a visszajelzések alapján motiválóan hat a tanulókra és tanárokra egyaránt”.

Milyen további pedagógiai ambícióid vannak?
Több másként gondolkodó kollégámmal létrehoztam egy saját formációt, amelynek neve: Tanulj Másképp Műhely http://tanuljmaskepp.hu. Itt egyedi projektekkel és kizárólag alternatív módszerekkel, elsősorban játékokkal tanítunk idegen nyelveket. Hiszem és vallom, hogy a játékos módszereknek és a közösségi élménynek varázslatos hatása van a teljesítményre. Kiadónk, az Európai Tudástranszfer Kft. tervezi ezen kívül a játékok egyéb nyelveken való publikálását, valamint a gyermekcentrikus, empatikus élménypedagógiai módszerek, az örömteli tanulás propagálását szakmai berkekben.
Pedagógiai célom és társadalmi üzenetem túlmutat a társasjátékokon. Fontos, hogy a nyelvtanulás – és általában a tanulás – ne jelentsen stresszt, szorongást. A játékos módszerek teremtette pozitív légkörben a tanítványok sikerélményeket és közösségi élményeket élnek meg. Minden közösségépítő pedagógiai módszer az egymás iránti odafigyelést, az egymásra hangolódást, a személyiségfejlődést és egyszersmind a toleranciát, az integrációt is szolgálja, legyen az kooperatív módszertan, élménypedagógia vagy vizuális nevelés. A valódi sikereket elérő iskolák ezt felismerték és ragyogóan alkalmazzák Magyarországon.
A célom az, hogy az én tanítványaim már ne pusztán táblázatokba szorított matematikai képletnek lássák az idegen nyelveket, hanem a lehető leghasznosabb eszköznek az önkifejezésre s a világgal való találkozásra. Terveim szerint indítunk majd Smart Műhelyeket, ahol a gyermek – akár a szülővel közösen – játékosan sajátíthatja el azt a módszertant, amellyel később akár önállóan is építheti tudását. Kicsit líraibban megfogalmazva az a célom, hogy a tanítványaim, illetve lehetőség szerint minél több gyerek, vigye tovább a megszerzett önbizalmat az iskolába, később a munkahelyükre, és ki a nagyvilágba: útjaikra, szerelmeikbe, barátságaikba.

Ja, és ugye ti is úgy gondoljátok, hogy “véletlenek” nincsenek?!

Tudom, nem egyszerű egy pár szóban vagy mondatban, de kérlek, mutatkozz be olvasóinknak. Ki vagy és honnan jöttél?
Egy kicsit pajkosan, egy ismert játékkal asszociálva, így mondanám, hogy „Budapestről jöttem. Mesterségem címere: óvodapedagógus.” Egyébként egy kis szabolcsi faluból származom. A vidéki lány „velem jött” a fővárosba. Nem véletlenül ismerek jól füveket, fákat, terméseket, bogárkákat. Erre a budapesti kollégáim rá is szoktak csodálkozni, az óvodás gyerekek pedig nagyon szeretik. Azt pedig egyenesen imádják, ahogy egy darab madzagból, papírtasakból, egy kendőből, vagy egy mákgubóból tud lenni valami a kezeim között. Tudom is én… egy bátor tücsök kapitány, vagy egy félős sündisznócska. Na, ezt is otthonról hozom. Azt, hogy egyszerű dolgokból lehet fabrikálni és főleg, hogy azzal játszani is tudunk. Ráadásul gyerekként az enyém lehetett a világ legpompásabb rongyos zsákja. Csodálatos anyai nagyanyám – akinek még mindig örülünk – varrónőként több falut felruházott. Bármilyen munkájában való gondossága, igényessége, egyenletessége máig előttem van és értékként őrzöm. Azt is, hogy meg kell kérdezni, hogy, hogy van a másik és segíteni kell, amiben csak lehet.
Szerintem fontos, hogy tudatában vagyok annak, hogy én nagyon szeretek játszani. Ez nem egy hátrány az én hivatásomban. „Jó játék a játékkészítés!”című – húsz éve született – szakdolgozatomat is ennek az elemi vonzalomnak köszönhetem. A játékkészítésben – és a kézművességben is – mind a mai napig – nagyon nagy örömömet lelem. Egyszerűen megújulok általuk. De ugyanígy lelkesít a nyelvi humor, vagy ha a gyerekből egy általa kreált új szó fakad. (- Hogy hívják a lovadat? – Pataparipa. Apuka ló. Papapataparipa.)
Remélem, sokáig eleven marad az énemnek ez a játékos, alkotó része.

Mindannyiunk folyamatosan pillanatról-pillanatra változik minden téren. Te milyen hittel és tudással indultál el az óvodai nyelvi nevelésben való munkálkodásodban?
A nyelvi nevelésem évekig kizárólag az anyanyelv fejlesztését jelentette. Gyönyörű magyar anyanyelvünk gazdagítása az óvodában a jóízű beszélgetésekkel, meseolvasásokkal, bábozással, mondókázással, kiszámolókkal, versikékkel csodálatosan sok lehetőséget rejt az ovis mindennapokban. Angolból néhány éve megszereztem a felsőfokú nyelvvizsgámat. A változás számomra az a felismerés, hogy gyakorlatilag bármi átplántálható a második nyelv átadása során. Módszertani magabiztossággal most már abban hiszek, hogy a magyarul jól bevált eszközeim feltétlenül kipróbálásra érdemesek akkor is, amikor éppen angolozunk az oviban. Bármi jogos lehet mind a két nyelvi nevelés során. A közös nevező az élmény. Ha az óvodapedagógusnak van módszertani szabadsága és élményt nyújt, miközben „tanít”, miközben nyelvet fejleszt, akkor a gyerek nem egy gúzsba kötött óra szenvedő alanyává, hanem egy alkotó miliő aktív részesévé válik.

Mi az, ami az érdeklődésedet fenntartotta és éltette a kisgyermekkori nyelvi nevelésben?
Elsősorban a fogadtatás. Az hogy jelenlegi munkahelyemen tárt karokkal fogadták a mindennapok magyar anyanyelvű óvodai fejlesztésébe illesztett napi angol nyelvi fejlesztést.
Az óvodavezető, a szülők. Magyarul zöld utat kaptam az angolhoz. A szülők nemes intelligenciával örülnek minden új játéknak, dalnak, versnek, minden egyes új szónak. Nagyon szerencsésnek érzem magam. Nem kell megküzdenem, hogy azt bizonygassam, ez nagyon értékes a gyereknek. Magától értetődő.
A másik fontos személyes motivációm az a tény, hogy a gyerekek élvezik az angolt. Mindent utánoznak és a legtöbb mókában szívesen benne vannak. Kell ettől jobb?

Voltak-e kételyeid ezzel kapcsolatban? Amikor megtorpansz, és elgondolkodsz, hogy “Biztos, jó ez a gyermekeknek?”
Előtte állok néhány nyárra tervezett olvasmánynak, ami most már őszre marad. Nem hagyhatom figyelmen kívül, hogy szaktekintélyek is ott vannak a korai nyelvi nevelést ellenzők táborában. Érdekelnek a miértjeik. Úgy érzem, mindig szabad kételkedni. Próbálkozni, megfigyelni, konklúziókat levonni. Nem leszek népszerű, de ki merem mondani. Szabad tévedni is. A tévedéseink nem csak egyszerűen tanulságok. Jó értelemben lelassítanak bennünket, néha még meg is torpanunk. Megtorpanni, ácsorogni is kell néha.

Mi az, ami ebből a megtorpanásból továbblendített?
Részben az örömök, a sikerélmények. Szerintem, aki pedagógus, annak tudatosan gyűjtenie kell a múltja sikerpillanatait. Gyűjteni. Tudatosan. Fotókkal, naplóval, jegyzetekkel, Szülőktől kapott szép köszönő sorokkal, irka-firka kedves kis gyerekrajzokkal… Őrizni, konzerválni a pedagóguspálya kedves pillanatait, mint egy szépen tartósított csinos kis befőttet. Aztán alkalmasint kinyitni ezt a szép kis üveget, és mosolyogva rácsodálkozni arra, amink van, – pontosabban – amink lett az évek során. Szerintem a főiskola nyugodtan csinálhatna „pozitív élménytartósítás” fantázianevű szemináriumot. Talán több lenne az optimista és megújulni képes pedagógus és kevesebb a pályaelhagyó.

Jelenleg milyen kérdések foglalkoztatnak a kisgyermekkori nyelvi nevelés kapcsán?
Nagyon érdekel az óvodából iskolába kerülő gyerekek sorsa. Hogyan segíthető a nyelvi folytonosság a második nyelv esetén? Lesz-e korsajátos folytatása a nyelvi nevelésnek az első osztályokban, és ha lesz, hogyan? Szerintem az a jövő, hogy mindenki, aki felelősséget vállal a korai nyelvi fejlesztésért, legyen az óvodapedagógus, tanító, tanár vagy szülő, együtt gondolkozik a „hogyan?”-okon. Ezeknek a „hogyan?”-oknak a börzéje, fóruma lehet a NYELVPALÁNTA. Minden tapasztalatra szükségünk van.

u.i. Ha bármilyen kérdésetek lenne Orsihoz, nyugodtan írjatok a ‘Hozzászólás’ részbe a bejegyzés alatti részen. Nemsokára Orsi hasznos játékkal fog nektek kedveskedni a 3-7 éves kategóriában. Figyeljétek a honlapot!